Interjú: GYMANNA_FIT X OKOSSZEPSEG - menstruációs vérzéses zavarok, és kicsiny országunk a csodás megoldások élén (PCOS, IR)

Ha jellemezned kéne a szituációt itt az országban, mennyire találod a témában szakemberként ijesztőnek, akárcsak a kliensek állapota, elmondásai alapján is? Számomra rettentően ijesztő az, ahogy nyíltan söpörjük szőnyeg alá a problémát, „helyrehozni a vérzésünket” címszó alatt tablettázgatunk, kezeletlenül hagyva a probléma gyökerét. Én mindig szoktam mondani a baráti körömben, meg a családban is, hogy manapság sok esetben az menjen csak orvoshoz, aki érti, miről is van szó, közben azért járunk, hogy ott kapjunk választ. Kifejtenéd?

"Amit írtál, teljesen valós! A vérzést rendezzük a tablettával, ami kényelmes, és gyakorlatilag a szőnyeg alá söpörjük a problémát. És azt is hangsúlyozom, hogy nem a ciklust rendezi a fogamzásgátló tabletta, hanem kreál egy mesterséges megvonásos vérzést, ugyanakkor a saját női hormonjainkat elcsendesíti, és nem tudják kifejteni a hatásukat. Sokan nem tudják, de a női ciklus legjelentősebb eseménye nem a menstruáció, hanem a tüszőrepedés, azaz az ovuláció, a női működésünkben minden eköré épül - és mindez nem történik meg gyógyszer mellett. Ha pedig nincs ovuláció, akkor nincs progeszteron termelés sem. A progeszteron azonban egy olyan értékes hormon, ami egyrészt ellensúlyozza az ösztrogén hatásait, és emellett gyulladáscsökkentő, támogatja az alvást és nyugtatja az idegrendszert. Ezektől a pozitív dolgoktól fosztjuk meg magunkat."

Annyit gondolkodtam az egészen, főleg, miután Anna helyre tette a fejemben a dolgokat, és visszahozta a normális ciklusomat, vettem a bátorságot, hogy rákérdezzek, lenne-e kedve interjút adni a blogra. Ez meg is valósult, jó olvasást nektek! :)

Mit gondolsz, ez miért alakul így evidence based talajon nemzetközileg?Miért nem az van nyomva-fúrva az emberekbe minden oldalról, hogy a probléma gyökerét kell megtalálni, nem elfedni, beleringatva magunkat abba, hogy minden rendben van?

"Véleményem szerint ebben az is benne van, hogy az okok felderítése mindig melósabb feladat… És az embereknek ebben nem mindig van motivációja. A másik dolog, hogy mindenki azonnal szeretne változtatni, nem akar ebbe sok energiát fektetni. Azért azt is tegyük hozzá, hogy a PCOS-nek igen kellemetlen tünetei is lehetnek, például kifejezetten az androgén túlsúllyal járó panaszok, mint az aknék megjelenése, hirsutizmus (fokozott szőrnövekedés) vagy hajhullás. Ez sokaknak az önbizalmára hatással van, ezért minél előbb szeretnének megoldást kapni - és ez esetben a fogamzásgátló nyújthat egy gyors mentőövet. Ezt az illúziót viszont mindaddig éli át az illető, amíg szedi a tablettát, ezt követően a tünetek vissza fognak térni, akár még erőteljesebb formában. Mindenki mérlegelje magának, hogy melyik út a neki való, lehessen dönteni, és sajnos ez a szakorvos oldaláról nem mindig hangzik el. Azt is gyakran hallom, hogy az orvos rálegyint a problémára, és elintézi annyival, hogy ezzel csak akkor érdemes foglalkozni, ha gyermekvállalási célok vannak. Ezzel “csak” az a bökkenő, hogy a PCOS valójában egy metabolikus probléma, az esetek nagy részében inzulinrezisztenciával vagy csökkent glükóztoleranciával jár együtt, ami kezeletlen esetekben hosszútávon hozzájárul a 2-es típusú diabétesz, szív-és érrendszeri problémák illetve magas vérnyomás kialakulásához - ezért mindenképpen foglalkozni kell vele, és nemcsak babatervezés előtt."

Nekem például 3 hónap „diétával" + még a tanácsaiddal cisztamentes lett mindkét petefészkem, a hangulatingadozásaim már 2 hét után extrémen lecsökkentek, magamra se ismerek – pozitív értelemben. A klienseid hányad része érkezik PCOS és/vagy IR köré fonódó probléma miatt? Mennyire fogadják be az emberek a tényt, hogy nem mindig a receptre felírt pirula a megoldás, nem mindig a lekapcsolás a megoldás, hanem az utánajárás, életmódváltás? Mennyire érdeklődőek a témában mélyebben is, amikor konzultáltok? Gondolok itt pl. magamra, amikor Veled konzultáltam, én tényleg próbáltam mindenre is rákérdezni, az utolsó szem trappista sajtig.

"Azt hiszem szerencsés vagyok, mert hozzám szinte csak olyan nők fordulnak, akiknek van egy fejlettebb testtudatuk, és tanulni szeretnének, megérteni az okokat is, ritka az, amikor valaki elhatárolódik, és mindenáron gyors és nem célravezető megoldásokat keres - ez utóbbi esetben persze nem is tudunk együttműködni. Hozzáteszem, én sosem beszélek le senkit a fogamzásgátló használatáról, mert ki vagyok én, hogy erről ítélkezzek, de mindig elmondom a hátulütőit. Innentől kezdve mindenki saját maga mérlegeli, hogy mi a jó a testének hosszútávon. Egyébként a klienseim kb. 50 %-a fordul hozzám ezzel a témakörrel, ami azért elég magas arány, bár ennek inkább az is lehet az oka, hogy sokat kommunikálok ezekről a témákról, és mondhatni szívem csücske’ ez a terület, amennyire ez nevezhető annak."

Van tapasztalatod kliens oldalról azzal kapcsolatban, hogy mennyire támogató a családi közeg egy ilyen megoldást tekintve? „Persze, ezt kell enni, meg úgy kell enni, meg azt lecserélni, jaj a családi ebéd, megint különcködök.." problematika. Nálam például mindenki komolyan vette ezt a stílusú életmódváltást, hisz nem valami fogyókúrás diétás valamiről van szó. Párom az konkrétan razziázott, mikor nyitottam a hűtőt, vagy a szekrényt, pedig én rettentően komolyan is vettem. + mit üzennél azoknak a családtagoknak, akik egy ilyen stílusú „inkább mást lenne célszerű ennem" dolgot nem vesznek komolyan, mert hóbortnak nézik a dolgot – főleg az idősebb korosztály egy része?

"Vannak, akik beavatnak engem ebbe is - és legtöbbször támogató fogadtatást kapnak a környezettől. Ha elég hangsúlyt kap, hogy mindez az egészség és akár a gyermekvállalás megtámogatása miatt szükséges, akkor másképp áll hozzá a család is. Ha mégsem, akkor amennyire lehet, tudatosítani kell magunkban azt, hogy csak mi tudjuk, hogy mi jó a testünknek, és ha hallgatunk ezekre a külső véleményekre, akkor az nem fog előre vinni a gyógyulásban. Hozzáteszem, az inzulinrezisztenciával járó vércukor-hullámvasutat vagy a PCOS esetén sokszor jellemző hangulatingadozásokat előbb meg fogja érezni a környezetünk… És már csak emiatt is jobb, ha dolgozunk ezen a problémán - vagyis mindenkinek érdeke lesz a gyógyulás."

Amikor belevetettem magam a témába, és ekkor már itt éltem Magyarországon, folyton szembejött a 160 grammos diéta, és amikor azt negatív jelzőkkel illettem az interneten, folyton jöttek a hívők, hogy márpedig mit képzelek, hogy merek erről a csodás módszerről negatívat gondolni, közölni. Ugye tudjuk, hogy ez (is) egy magyar „csoda". Mit gondolsz erről?

"Elegendő rákeresni bármelyik tudományos internetes keresőben, nem lesz találatunk a 160 g-os diétával kapcsolatban. Szerintem ez mindent elmond a témáról, de kicsit járjuk körbe alaposabban, mert ez az étrend több sebből vérzik. Egyrészt nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy nem minden embernek ideális ilyen mennyiségű szénhidrátot pótolni, hiszen ugyanazt a mintaétrendet fogja kapni az 50 kg-os leányzó és a 120 kg-os túlsúlyos férfi. Nem veszi figyelembe azt sem, ha valaki sportol vagy fizikai munkát végez. A másik fő probléma azzal van, hogy nem tér ki arra, hogy a szénhidrát mellett mennyi zsír-és fehérjemennyiséget pótoljunk, pedig ezek a makratápanyagok kulcsfontosságúak a gyógyulásban (lassítják a szénhidrátforrások felszívódását). Az pedig megint más kérdés, hogy szükséges-e naponta 5-6 alkalommal, 2-3 óránként megemelni a vércukorszintünket és megdolgoztatni a hasnyálmirigyünket. Sokszor azt érzem, hogy nem látjuk a fától az erdőt, és elsiklunk olyan lényeges dolgokról, mint az alvástámogatás, stresszkezelés, rezisztenciaedzések (pl. súlyzós edzés) inzulinérzékenységet fokozó hatása. A 160 g napi szénhidrátbevitelnél jóval lényegesebb, hogy mellette tápanyagűrű ételeket is fogyasszunk, mert valljuk be - a teljes kiőrlésű pirítós-uborka-felvágott háromszög nem ezt a célt szolgálja. A fő kérés az az, hogy vércukorszintet akarunk fenntartani 2 óránkénti étkezéssel, vagy inzulinérzékenységet javítani komplex életmódváltással? Mert véleményem szerint ez utóbbi ad célravezető, tartós megoldást."

Sokan beleesnek a hibába, hogy félnek a szénhidrátoktól – ez valamilyen szinten érintett engem is, nem nulláztam le abszolút, de kicsit sem ettem eleget. Mennyire tudja ez még rontani az alapból sem rózsás helyzetet? Kitérnél arra is, mennyire fontos a jó minőségű szénhidrát vacsoraidőben is? Szerintem sokan enni is alig mernek esténként, ami valljuk be, nagyon szomorú.

"Valóban van egy másik véglet (általában lowcarb/ketogén étrend oldalról), ahol lesarkítva a szénhidrátokat tekintik az inzulinrezisztencia fő ellenségének. Ha ez valóban így lenne, akkor a természeti népek is mind azok lennének, de ez nincs így. A szénhidrátok fogyasztásának minősége, mennyisége és kontextusa (hogy mivel fogyasztjuk) határozza meg, hogy mennyire jelent ez hosszútávon problémát - no meg persze attól is függ, hogy milyen a fizikai aktivitásunk. A megfelelő, feldolgozatlan szénhidrátok nélkülözhetetlenek a női működésünkhöz, a hormonjaink egyensúlyához, és ha ezt tudatosan lekorlátozzuk, akkor könnyen le is állíthatjuk a női ciklusunkat. Hiszen a szénhidrátmegvonást érezheti veszélynek a szervezet, bekapcsolja a “Küzdj vagy menekülj!” gombot, és egyszerűen nem lesz ovuláció. Így akár a ciklusproblémákat tovább fokozhatja egy nem megfelelően megválasztott diéta. Na és az esti szénhidrátbevitel kérdése… A triptofán az az esszenciális aminosav, ami szükséges a szerotonin, majd a melatonin előállításához. A melatonin pedig az alváshormonunk, ő szabályozza az alvás-ébrenlét ciklust, és hozza az állommanót. Viszont szénhidrát (glükóz) szükséges ahhoz, hogy a triptofán bejusson az agyba a vér-agy gáton, vagyis a glükóz szerepet játszik az elalvás elősegítésében. És hányszor hallom, hogy ""Ha nemeszek este szénhidrátot, nem tudok elaludni."" Hát ez ezért is van... Egy rosszul átaludt éjszaka következtében másnap rosszabb lesz az inzulinérzékenység és éhség-jóllakottsághormonok felborulása cukoréhséghez, több kalória felvételhez és falási rohamhon vezet - ez pedig minden, csak nem kedvező, ha vércukorprobléma van a háttérben."

Írtad egyik posztodban, hogy hiába étkezünk megfelelően, ha az alvásmenedzsmentünk katasztrofális, és a stresszkezelésünk sem működik megfelelően. Ebben a témában a mai rohanó világban a sok gondban úszva hogyan lehet elérni változást pozitív irányban? Apró léptek? Kifejtenéd?

"Fokozatosan tegyünk lépéseket, érdemes a légzés optimalizálásával kezdeni, légző gyakorlatokat behozni a mindennapokba. Ha stresszoldó gyakorlatokat keresünk, akkor pedig a számunkra legszimpatikusabbat/legkényelmesebben kivitelezhető módszert (pl.meditáció különböző formái, autogén tréning, stb.) válasszuk. Sokanbeleesnek abba a hibába, hogy az edzést tekintik a stresszlevezetés egyedüli eszközének. Az edzés valóban stresszoldó, de egy bizonyos határ felett, ha átesünk a ló túloldalára, akkor ugyanúgy lehet stresszor is. Ugyanakkor a stresszkezelés nagyszerű módja akár a séta, egy kiadós beszélgetés vagy egy főzés. Mindenkinek a saját útját kell ebben is kitapasztalni."

Ez nem biztos, hogy teljesen a konkrét témához kapcsolódik, de hogyan jellemeznéd azt a típusú étkezést preferáló/hirdető réteget a social mediaban, akik folyamatosan azt nyomják, hogy mindent lehet, csak mértékkel? A fő témánkat tekintve metablikus problémáról van szó, nem evészavarról, és nagyon sok ember keveri a kettőt. Sokáig követtem egy amúgy csupaszív lányt, aki kilábalt a falási rohamok-sanyargatás körforgásából, és láttam kommentelni csomó metabolikus problémával rendelkező követőt, hogy megpróbálják akkor ők is lazábbra venni a gyeplőt. Hisz ez a két dolog nem ugyanaz. Vagy rosszul gondolom, hogy nem lesz úgy szinten tartva az IR-es probléma, ha kicsi standard sütike, meg kicsi standard túrórudi, kicsi standard réteske? Engem ez a „csalónap” dolog is irritál, ezekből folyton az jön le, hogy az emberek nem tudják könnyen elfogadni és beépíteni a mindennapjaikba a változásokat. Miért ennyire nehéz ez manapság? Miért menő csalni?

"Véleményem szerint ez a túlságosan megengedő táplálkozási irányzat káros is tud lenni - pont amiatt, mert az inzulinrezisztencia nem pusztán esztétikai probléma, hanem egy olyan anyagcserezavar, aminek a későbbiekben lehetnek következményei. Hogy néhányat említsek, ide sorolható a 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri problémák, meddőségi kérdések. Ezeknek az embereknek kifejezetten kontraproduktív lehet azt hangsúlyozni, hogy mindent lehet, csak mértékkel. Hiszen a mérték is relatív - lehet, hogy valaki teljesen jól kiismerte már a határait, és van annyi testtudata, hogy felismerje, hogy mikor lehet megengedőbb, és mikor szükséges szigorítani. De a legtöbben sajnos nem érzik ezeket a határokat, és az ilyen típusú, “intuitív” jelzővel ellátott étkezés csak még jobban elmélyítheti az anyagcserezavart. Ha azt mondom, hogy ehetsz heti egyszer a mekiben, heti 2-szer pékárut és pizzát és heti 3 alkalommal túrórudit - mert ezek nem nagy mennyiségek, de összeadódnak - akkor megint ott tartunk, hogy nem tartunk sehol... Ennyi erővel kár elhitetni magunkkal, hogy mi életmódot váltottunk. Csak egy kis ez, csak egy kis az... Ez még belefér...És aztán feloldozzuk magunkat egy hétvégi csalóétkezéssel, “mert ezt megérdemlem”. Nagyon félrevezető tud lenni a csalóétkezés szó, hiszen abszolút egy negatív, bűnös dolognak tűnik, ezért nem használom, és a klienseimnek is ezt tanítom. És igen, néha belefér, mert emberek vagyunk, megyünk nyaralni, ünnepeket tartunk. De a legnagyobb kihívás az, hogy ezt a megfelelő helyen tudjuk kezelni, és nem úgy tekinteni az egészséges ételekre, hogy ez az ára annak, hogy megehessük végre azt a heti pár csalóétkezést. A túlsúly vagy a hormonális problémáink nem csak úgy spontán történnek meg velünk. Hosszú évek kitartó munkája - és ha folyton a kiskaput keressük, akkor nem fogunk előre lépni a gyógyulásban."